Az infravörös sugárzás
Az infravörös sugárzáson alapuló hőmérsékletmérés, vagyis a távhőmérés (érintésmentes hőmérsékletmérés, amelyet az alkalmazott lézeres célzómegvilágítás miatt gyakran tévesen lézeres hőmérésnek neveznek) és a termográfia azt a fizikai jelenséget használja fel, hogy az abszolút nulla K hőmérséklet (-273,15 °C) felett a testek elektromágneses hullámokat bocsátanak ki, így például rádióhullámokat, fényt, illetve hő(sugárzás)t.

Az infravörös sugárzás az elektromágneses spektrum egy része, a látható vörös fény hosszúhullámú oldalán található, nagyjából a 760 nm és az 1 mm hullámhossztartományban. A hőmérsékletmérés szempontjából a 20 µm-ig terjedő tartománynak van jelentősége.

A PLANCK féle sugárzási törvény
A hőmérséklet mérése a mérendő test által kibocsátott elektromágneses hullámok (infravörös sugárzás) alapján történik. Ahhoz, hogy a hőmérsékletre következtetni lehessen, a testhőmérséklet és a leadott sugárzás közötti összefüggést kell szemügyre venni. Ezt az összefüggést elsősorban az ideális sugárzó (fekete test) által kibocsátott sugárzás spektrális eloszlását leíró Planck-féle sugárzási törvény írja le:

A fenti ábra a kibocsátott sugárzás spektrális összetételét szemlélteti a tárgyhőmérséklet változásának függvényében. Így például 500 °C-nál magasabb hőmérsékletű tárgyak hősugárzást bocsátanak ki a látható fény tartományában is. Ezen túl észrevehető, hogy a növekvő hőmérséklettel együtt a sugárzás intenzitása is növekszik.

TOVÁBB

A weboldal tartalmát szerzői jogok védik, ezért az írások, ábrák, valamint hő- és fényképek másolása, tárolása és publikációja csak a szerző előzetes írásos engedélyével megengedett.